Intencionális élet: A reakciótól a cselekvésig

Pszichológusként az egyik legfontosabb fordulat, amit a konzultációk során látok, az, amikor valaki a puszta reagálásból átlép az életének aktív alakításába. Ez az intencionális élet lényege. Nem csupán motivációs frázisról van szó, hanem egy mélyen pszichológiai és filozófiai életszemléletről.

Autópilóta üzemmód

Túl gyakran találjuk magunkat reaktív üzemmódban. Válaszolunk a stresszre, a nyomásra, az elvárásokra és a múltbeli szokásainkra anélkül, hogy megállnánk és feltennénk a kérdést: „Ez az az élet, amit élni szeretnék?. Ebben a módban az élet úgy tűnik, mintha velünk történne. Nem mi ülünk a volánnál, csak utasok vagyunk.

De mi van akkor, ha nem csak a reakcióink összessége vagyunk? Mi van, ha képesek vagyunk minden nap, akár apró döntéseinkkel is alakítani az utunkat?

Intenció vs. szokás

Az emberi viselkedés nagy része szokásos. Az idegtudomány rámutat, hogy az agyunk a hatékonyságra van hangolva,  energiatakarékosság miatt rutinszerű mintákhoz nyúlunk (Duhigg, 2012). Ez önmagában nem rossz, de könnyen benne tarthatnak olyan gondolkodási és életviteli sémákban, amelyek már nem szolgálnak minket. Az intencionális élet megköveteli, hogy megtörjük az autopilóta módot.

Az intencionális élet arról szól, hogy tudatos figyelmet vigyünk a mindennapi választásainkba: hogyan töltjük az időnket, mit tartunk fontosnak, hogyan kapcsolódunk másokhoz, és hogyan bánunk önmagunkkal.

Ha most megállnál egy percre, tudnád, mire megy el legtöbb energiád? És arra akarod, hogy menjen? Rendszeresen fel kell tennünk a kérdést: Összhangban van ez azzal az élettel, amit teremteni szeretnék?

Cselekvőképesség és felelősség

Az intencionális élet középpontjában a cselekvőképesség áll: a hit abban, hogy aktív résztvevői vagyunk a saját életünknek. Viktor Frankl pszichiáter és holokauszt-túlélő írta:

„Inger és válasz között van egy tér. Ebben a térben rejlik a képességünk, hogy válasszunk. És ebben a választásban rejlik a szabadságunk és fejlődésünk” (Frankl, 2006).

Még a legszélsőségesebb körülmények között is megmarad a szabadságunk, hogy hozzáállásunkat és irányunkat megválasszuk.

Intencionálisan élni azt jelenti, hogy belépünk ebbe a térbe. Felismerjük, hogy nem csupán a körülmények formálnak minket, mi is formáljuk őket a szemléletünkkel, a viselkedésünkkel és a jelenlétünkkel.

Az áldozatszereptől a szerzőségig

Ha intenció nélkül élünk, könnyen belesüppedhetünk abba, amit a pszichológia tanult tehetetlenségnek nevez. Ilyenkor úgy érezzük, hogy nincs hatásunk, hogy semmi, amit teszünk, nem számít (Seligman, 1975). Ez passzivitáshoz, tartós elégedetlenséghez és akár depresszióhoz is vezethet.

Amikor azonban elkezdünk intencionális lépéseket tenni – bármilyen kicsiket is –, fokozatosan visszaszerezzük az életünk feletti szerzőség érzését. Ez nem a kontrollról szól – hiszen nem tudunk mindent irányítani –, hanem a felelősségvállalásról. Arról, hogy inkább azt kérdezzük: „Mit tudok kezdeni azzal, ami van?”, mintsem hogy: „Miért történik ez velem?” Ha belegondolsz, mennyivel más érzés az első kérdés? Azonnal kinyit egy lehetőséget.

Egy megfigyelés a gyakorlatból: ahol hiányzik az intenció

A terápiában gyakran találkozom párokkal, akik elégedetlenek vagy eltávolodtak egymástól. Ahelyett, hogy közösen szembenéznének a feszültséggel, inkább félreteszik a problémákat, abban bízva, hogy majd maguktól megoldódnak. Sokszor azonban nem így történik. A távolság nő, a kapcsolat gyengül.

Ami hiányzik, az nem a szeretet, hanem az intenció. A kapcsolatok, akárcsak minden igazán értékes dolog, ápolást igényelnek. Ha valamit építeni szeretnénk, először hinnünk kell benne, hogy lehetséges, majd ennek megfelelően kell cselekednünk. És itt nem kell nagy dolgokra gondolni. Néha egy őszinte beszélgetés, egy apró figyelmesség a másik felé, már újra közel tud hozni. Az egymás felé fordulás, nyitottsággal és erőfeszítéssel gyakran az első intencionális lépés.

Tágabb értelemben is gyakran látom, hogy az emberek rossz helyre teszik az érzelmi energiájukat. Gyakori, hogy apró, hétköznapi bosszúságok miatt felháborodunk – dugó, rendetlenség, egy bántó szó –, miközben közömbösek maradunk a mélyebb problémákkal szemben. A cél hiánya, a kapcsolatok lassú eróziója, az értelmetlenség érzése, ezek gyakran kihívás nélkül maradnak. Az intencionális élet azt jelenti, hogy ott törődünk, ahol igazán számít. Felismerjük, mi az, ami valóban megérdemli az energiánkat és figyelmünket.

Inspiráció a mindennapokra

Nem könnyű intencionálisan élni. A mindennapok tele vannak felelősséggel, nyomással, fáradtsággal. Néha már az is teljesítmény, ha egyszerűen csak végigcsináljuk a napot. De a nehézségek önmagukban nem jelzik, hogy rossz úton járunk. Gyakran éppen a kihívások mutatják meg, hogy valami értékesért dolgozunk.

Az intencionális élet nem tökéletességet kíván, hanem kitartást. Ha valami fontos – egy kapcsolat, a személyes fejlődés, egy álom vagy cél –, számíthatunk rá, hogy lesznek akadályok. Az intenció lényege, hogy ezek ellenére is jelen maradunk, és apró lépésekkel tovább haladunk.

Ehhez hozzátartozik egy egyszerű, de bátorító kérdés: Milyen ember szeretnék lenni? Olyan, aki tesz önmagáért és a kapcsolataiért? Aki megtanul vezetni, vagy akár falat mászni, bármennyire is nehéz? Aki családot szeretne, vagy aki egy álmot akar megvalósítani? Az intencionális élet azt jelenti, hogy ezt a kérdést újra és újra felteszem magamnak, és a válaszaim mentén próbálok cselekedni. Mert az intenció, ha kitartással párosul, valódi változásokat hozhat. 

Befejezés: Egy élet, amelyben részt veszel

Intencionálisan élni azt jelenti, hogy felébredünk a saját életünkre, hogy kilépünk a passzív szemlélő szerepéből, és aktív résztvevőkké válunk, nem csak elszenvedői, hanem alakítói leszünk az életnek, jelenléttel és céllal.

Nem mindig fog sikerülni, senkinek sem sikerül mindig. De minden nap új lehetőséget kínál arra, hogy újrakezdjük. Hogy észrevegyük, hol tartunk. Hogy újra igazodjunk ahhoz, ami számít. És hogy tegyünk akár csak egyetlen, apró, intencionális lépést afelé az élet felé, amit élni szeretnénk.

Egy kérdéssel hagylak itt: Ma milyen ember szeretnél lenni – és mi az a kicsi lépés, amivel ma közelebb kerülhetsz ehhez? Ha van kedved, írd meg kommentben.

Hivatkozások

• Duhigg, C. (2012). The Power of Habit: Why We Do What We Do in Life and Business. Random House.

• Frankl, V. E. (2006). Man’s Search for Meaning. Beacon Press. (Eredeti mű 1946)

• Seligman, M. E. P. (1975). Helplessness: On Depression, Development, and Death. W.H. Freeman.